
A Folk Music Heritage (SI HU 156) projektben 2020. szeptember 18-19. között két napos népzenei konferenciát és népzenei bemutatót szervezetek Lentiben neves magyar és szlovén előadókkal és a népzene sokszínűségét bemutató élményprogramokkal.
A rendezvény nyilvános népzenei bemutatóval indult pénteken az óvodás korú gyermekek számára. A népzenei bemutatón a projekt során összegyűjtött népdalok visszatanítása történt meg a Zala Zenekar közreműködésével Lentiben, a Mesevár Óvodában. Ezt követően kezdődött el a népzenei konferencia, amelyen Horváth László polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Kovács Lajos projektmenedzser beszélt a projekt induláskor megfogalmazott célokról és az elért eredményekről. A program célja közös népzenei örökségünk összegyűjtése, feldolgozása, frissítése, archívumba rendezése és a digitalizált anyagból egy kutatási protokoll készítése volt. A projekt fontos eleme az idősebb Horváth Károly kutató által gyűjtött muravidéki népzenei anyag digitalizálása volt, és nagy hangsúlyt helyeztek a dalok visszatanítására is, e célból népzenei tábort tartottak nemrég általános iskolásoknak. Kovács Lajos előadásában kiemelte, hogy a projekt igazán fontos eredményének azt tartja, hogy itt lelkes gyerekek énekelték közösen a muravidéki és a magyar népdalokat.
A konferencia mindkét napján szlovén és magyar népzenészek, népzenekutatók adtak elő, köztük ifj. Horváth Károly népzenész, aki a digitalizálásról beszélt, dr. Fehér Anikó karnagy, népzenekutató pedig a népzene és a világzene kapcsolatát mutatta be. Érdekes színfoltja volt a programnak Birinyi József néprajz- és népzenekutatónak, a KÓTA társelnökének hangszeres bemutatója, melyen mintegy ötven népi hangszert szólaltatott meg saját, 1350 darabból álló gyűjteményéből. Mindkét napon bepillantást nyerhettünk a határontúli népzene sokszínűségébe is. A szlovén ZRC SAZU projektpartner képviseletében Anja Serec Hodžar, doc. dr. Rebeka Kunej doc. dr. Drago Kunej, míg a Zavod za turizem in kulturo Beltinci projektpartner képviseletében Gabrijela Küzma tartottak előadásokat a projektben elvégzett tevékenységeikről.
A pénteki szakmai konferencia után a Harangláb népzenei együttes koncertezett a rendezvénytéren, majd Németh Dezső és zenekara tartott bemutatót a Kerka Táncegyüttes közreműködésével. A szombati napon a Csádé és Dobroda zenekarok népzenei bemutatóira került sor.
A rendezvényről fotók a következő linken elérhetőek:
https://www.zaol.hu/galeria/nepzenei-konferencia-es-bemutatok-lentiben/13
A SI HU 156 Folk Music Heritage projekt az Interreg V-A Szlovénia Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében valósul meg.